Szent Miklós-m, Mohács

Adatlap
Tájegység: 
Dél-Dunántúl (Magyaro.)
Település: 
Mohács
Elhelyezkedés: 
5.00 km-re a település határától
Vízfolyás: 
GPS: 
46° 2' 27.2436" N 18° 40' 37.2" E
Malom első felépítése (század): 
XIII. század
Malom első említése (század): 
XIV. század
Jelentősebb átépítése (század): 
XVIII. század
Malom első felépítése: 
XIII. század
Malomhely első említése: 
XIV. század
Jelentősebb átépítése: 
XVIII. század
Legutóbbi felújítása: 
XXI. század
Malomjelleg: 
Megvan
Védettség: 
Műemlékvédelem
Azonosító: 
M9509
Állapot: 
Felújított
Meghajtás: 
Felülcsapott
Vízikerekek száma: 
eredetileg 3, 
jelenleg 1
Vízikerekek elhelyezkedése: 
Épület alatt
Malom típusa: 
Patakmalom
Patakmalom típusa: 
Malomcsatornára települt
Élővízi kapcsolat: 
Van
Gépezet: 
Részlegesen felújított
Gépezet típusa: 
Hengerszékes
Épület szintjeinek száma: 
3
Alapterület: 
120,0 m2
Összterület: 
250,0 m2
Telekméret: 
1,00
ha
Eredeti felhasználás: 
Gabonaipar
Jelenlegi hasznosítás: 
Múzeum
Malomtulajdonos: 
Mohácsi Bugarszki Norbert
Malomgondnok: 
Mohácsi Bugarszki Norbert
Telefonszám: 
+36 (20) 411 447
Cím: 
Magyarország, 7700. Mohács, Szőlőhegy, Csele völgy. A malom a város északi külterületén, a Szőlőhegynek nevezett vidéket Bár felől határoló Csele völgyben található.
Megközelítés: 
Autóval az 56-os főútvonal 44. és 45. kilométere között kell Somberek-Pécsvárad felé (északra) kanyarodni. A malom a kereszteződéstől, aszfaltos úton haladva 1,2 km-re található.
Látogatható: 
Igen
Nyitvatartási idő: 
Egyeztetés szerint!
Eladó: 
Nem

Térképen

Szélesség: 46° 2' 27.2436" N
Hosszúság: 18° 40' 37.2" E

Történet

A Csele-völgyi malmok első írásos említése 1331-ből való. Ekkor Csele és Mohács községek népei versengtek egymással malmuk, halastavaik és erdeik használati joga miatt. A törökdúlás alatt a környék teljesen elnéptelenedett, a falvak elpusztultak, de érdekes, hogy a malmokról maradt fenn adat. Bizonyosan tudjuk, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom teljesített szolgálatot S mivel századokkal később is ennyi volt, feltételezhetjük, hogy ugyanazon létesítményekről van szó. A legközelebbi említés 1721-ből való. Ezen irat felsorolja mind a négy cselei vízimalmot, a tulajdonosok megjelölésével. Kiderül, a mi malmunkat és az azt követőeket is kivétel nélkül szerb gazdák birtokolták.

Nagy a valószínűsége, hogy a malmokat a XVII. század végén betelepült tehetős szerb kereskedőcsaládok (Popovics, Deszpenity, Demetrovity, Brkity) építették újjá azokat. A XVIII. század derekán a köznyelv, tulajdonosa, Vaszilije Popvics után Vászó malomnak hívta. Az 1827. áprilisában kelt irat nagyon értékes információkat rejt, hiszen elárulja a város összes cselei malmának tulajdonosai mellett az üzemek főbb paramétereit is. E szerint Észak felől haladva a malmok tulajdonosai: Stájevits Ferenc, Gyurok Miát(Orbán Mátyás), Janics Miát és Kersits Pál. Manapság már a malom puszta elnevezése sem egyszerű, hiszen míg a XIX. században „felsőmalomnak” nevezik, a mai köznyelv „sombereki úti”, vagy "Heréb" malomnak hívja. Korábban a tulajdonos családok után Popovics, Stájevits, Kresztics, Fleischmann, Freund és Brkics malom volt. Azt már az írott forrásokból tudjuk, hogy a malmot, tulajdonosai Heréb János és neje 1930-ban vásárolták Brkics Páltól.

A tulajdonosok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a közel 300 éves fennállásának nagy részében a város legbefolyásosabb kereskedőcsaládjai birtokolták. Előbb tehetős szerb kereskedők, majd 1844-től zsidók. E sort megszakítva lett tulajdonos az 1. világháború után a Heréb család. A malom fennállása alatt folyamatosan a birtok középső részén helyezkedett el. E birtok a 20. század elején több hektár kiterjedésű volt és magában foglalta a völgy szinte teljes szélességét. Az államosítás során a földterületek kikerültek a család kezeléséből. A malomtól délre és északra lévő földek üzemszerű mezőgazdasági termelésbe vétettek.

Jelenkor

A ’70-es évek végén a malommal szomszédos területen víztározót létesítettek.A patakról 1978-ban le lett fűzve a malom, így azóta csak alternatív meghajtásra van lehetőség. A 2007-ben bekövetkezett tulajdonosváltás idejére a birtok egyetlen hektárnyira zsugorodott. A jelenlegi tulajdonos, Mohácsi Bugarszki Norbert és családja, Heréb János leszármazottjaitól vásárolta meg 2007-nyarán. 2008-2009 folyamán a vízimalmot példásan felújította, és a köz javára bocsájtotta. Jelenleg a molnárház újjáépítési munkálatai zajlanak.

A malomban évente több rendezvény kerül megrendezésre, ezek közül is kiemelkedik, az immár második éve megrendezésre kerülő Összeöntés Ünnepe. A program lényege, hogy 2012. augusztus elsején valamennyi magyarországi megyéből és a határon túli, magyarok lakta területekről 10-10 zsák idén termett búzát küldenek Pécsre azok a gazdák, akik szívügyüknek tekintik a nemzeti összefogást, és a rászorulók támogatását. Ennek egy részét az Összeöntés Ünnepének alkalmával, 2012. augusztus 18-án a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban megőrlik.

Az augusztus 20-ai ünnepségek keretében megrendezett Nemzet Kenyere Ünnepén az összeöntött búza lisztjéből sütött pékáruk kerülnek forgalomba a nemzet egységét, az összetartozást és a szolidaritást szimbolizálva. Az eladott pékáruk bevételét karitatív célra fordítják a szervezők, a sütésen felül megmaradt lisztet pedig a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel.

A rendezvény keretében néptánc-bemutató, szavalás, zsákkiállítás, kézműves kirakodóvásár várja az érdeklődőket. Bővebb információ a http://patakmalom.hu/ weboldalon található.

Leírás

A mohácsi csele pataki malmok első írásos említése 1331-ből való. 1591-ben már konkrét adatok vannak a patakon üzemelő négy vízimalomról. Adataink szerint a ma álló épület legrégibb részeit 1805-ben emelték. Eredetileg a vert vályogfalból épített ingatlan az egyszintes molnárházból és az ahhoz kelet felől csatlakozó malomból állt. A malmi épületrész alatt terméskőből épített szint volt, amely a malmi gépezetnek adott helyet. A vízikerék ekkor még az épület külső részén volt megtalálható.

A mai Szent Miklós vízimalom-molnárház épületegyüttese a Csele völgyre merőleges, két, illetve háromszintes mintegy 22 méter hosszú, 10 méter széles K-Ny-i tájolású nyeregtetős, hódfarkú cseréppel fedett robusztus épület.

Feltehetően az 1900-as évek elején jelentős bővítést, korszerűsítést hajtottak végre az épületen. Ekkor került hozzáépítésre a keleti, és emeleti rész (immár téglából). A toldásként emelt rész alsó szintje zárt kerékházat hozott létre, így ezen az épületrészen folyt keresztül a malomárok vize. (Épületünk tehát működésének utolsó időszakában zárt kerékházas, két vízikerekű malom volt.

Az épület ma háromszintes, fafödémes, terméskőből, égetett téglából és vert vályogfalból emelt ház. A pinceszint magában foglalja a patakot (kerékház, vagy vizesház), és attól elválasztott erőátviteli gépteret (szárazház). A földszinti rész maga a malomtér, hiszen ma is itt található a vízimalom őrlőműve, a kőjárat. E térben ma gazdag őrléstörténeti kiállítás látható, melynek eszközei az őskortól napjainkig mutatják be a gabona-feldolgozás fejlődését. A padlástér (szitapadlás) szolgált korábban a gabona és az őrlemény tárolására, tisztításra. Ma a pompás dőlt-székes tetőszerkezet alatti terület 50-60 fő befogadására alkalmas impozáns rendezvénytér.

A gépek meghajtása a Csele patakból kivett malomárok vizével történt. Az árok ma is szállít vizet, hiszen erre a vízellátásra alapozva építették meg a szomszédos halastavakat. A malom üzemvíz-csatornájába a víz már nincs bekötve, de a meder még ma is létezik. A tápcsatorna az épület előtt 10 méterrel kettéágazik. Ny-i ága vezet be a vizesházba (azaz a vízikerekekre), a K-i ág munkavégzés nélkül megkerüli a malmot és attól délre újra egyesül a másik ággal. A malomárok tovább fut a völgyben dél felé a következő Héra-féle malomig, majd azután mintegy száz méterrel megszűnik. (A’80-as években beszántották.)

A korábban vert földfalú, majd 2012-ben téglából, vályogból újjáépített molnárház a malomépülettel egybeépítve, attól nyugatra áll. Míg a XX. század elején malmot alapterületében és magasságában is bővítették, a molnár lakóháza az eredeti maradt. Csupán a D-i oldalon toldották meg egy tekintélyes boltíves tornáccal.

A Csele-patakból korábban a felvízcsatornán keresztül érkező vizet a malomtól nyolc méterre egy zsilip torlasztja fel. Amikor a malom nem üzemel, vagy nagy a vízmennyiség, egy oldalsó szabályozó zsilippel a felesleges vizet az épületet megkerülő árokba lehet juttatni. Ha dolgozik a malom, akkor a lajon keresztül a kerékházba zúdul a patak vize.

Hatalmas tölgyfa bakokon itt nyugszik a gyergyószentmiklósi mesterek által készített 250 centiméter átmérőjű impozáns vízikerék.

A vízikerék által létrehozott energiát egy csertölgyből esztergált gerendely vezeti a malom szárazházába. Ez a tengely a malom legkomolyabb eleme, hiszen mintegy 1500 kilogramm súlyú, hat méter hosszú és 60 cm vastagságú. A Kovászna megyei Bardóc vára melletti erdőből való többszáz éves tölgyből lett kifaragva.

A malom szárazházába érkező gerendely hozza mozgásba a padlózatba süllyesztett két méter átmérőjű, tölgyfa bélkereket. Ez a kerék 70 gyertyánfa fog közvetítésével egy hétküllős orsót hajt, ami az energiát átadja a malomköveket mozgásba lendítő szálvasnak. Mivel a vízikerék körülbelül 15-söer fordul percenként, a fogaskerék-áttétel azt megtízszerezve, 150-es fordulatot ad a malomkőnek.

A malom főtengelye mellett még fellelhetők a korábbi üzem gépeit meghajtó transzmissziós tengelyek csapágyai is. A valaha itt lévő közlőmű feladata volt az energia különböző fordulatszámmal történő továbbítása a hengerszékeknek, serleges felvonóknak, szitáknak.

Ugyancsak itt, a szárazházban kapott helyet a papírmerítő, gyertyamártó műhely is.

A szárazház keskeny falépcsőjén egy szinttel feljebb sétálva a malomtérbe érkezünk. A teremben azonnal szembetűnik a hatalmas mestergerenda, mely méltóságteljesen fut végig a 14 méter hosszú helyiségen. Ezen a szinten – némileg kiemelve, a kőpadon – található a malom lelkének is nevezhető kőjárat.

A mohácsi vízimalom azon kevés malmok egyike, melyben az ókori technológiát rekonstruálva malomkővel történik az őrlés.

A malomba érkező búzát szeleléses tisztítást és nedvesítést követően a kőjárat garatjába kell felönteni. A forgó malomkő egyenletesen rezegteti a garaton függeszkedő, szabályozható csillegőt (kisgarat). Ennek a feladata a szemek egyenletes adagolása és a malomkövek közé juttatása. A kőjárat melletti emelő szerkezettel lehet változtatni a kövek közötti távolságot, és ennek megfelelően a malmot befékezni, vagy liszt őrlésre-, esetleg darálásra állítani.

A jól előkészített búza, a nagy mennyiségű víz energiája és gondosan megvágott kövek, szépen megőrölt, a kőpad alatti lisztesládába hulló teljes kiőrlésű liszttel örvendezteti meg a molnárt (és végső soron az őrlető gazdát). Ezt az őrleményt azután kézi, vagy szíjhajtású „gépi” rostákkal lehet osztályozni.

A kőpad mögötti térben kapott helyet az őrlés történetét az őskortól napjainkig, számos tárgyon keresztül bemutató kiállítás.

A kézi zúzókövektől a termetes famozsáron át, az egyszerű- és a tőkés kézimalmokon keresztül egészen a modernnek nevezhető hengerszékekig nyomon követhető a gabona feldolgozásának többezer éves fejlődése.

A mohácsi vízimalom büszkesége a terjedelmes liszteszsák gyűjtemény. A malomtérben és a szitapadláson elhelyezett zsákokon keresztül betekintést nyerhetünk a környékbeli gazdák 1-2 évszázaddal ezelőtti igényességébe éppúgy, mint vagyoni helyzetükbe.

A látogatók, támogatók segítségének köszönhetően a malom kiállítási tárgyai napról-napra gazdagodnak.

A kiállítás egyik legérdekesebb darabja az 1916-ból származó úgynevezett „Ganz kis 11-es” faszekrényes, súlynyomásos hengerszék. Ez a látványos eszköz kiváló mintapéldánya Magyarország jó hírnevét öregbítő valaha dicső gépgyártásunknak. Olyan kiváló mesterek alkotása, mint a kéregöntést feltaláló Ganz Ábrahám és a hengerszéket tökéletesítő Mechwart András. A gyűjtemény több értékes darabja köszönhető Tamás Péter gépészmérnök kutatómunkájának.

A kiállítótérben kapott helyet a malmokban nélkülözhetetlen asztalosműhely is. Tekintettel arra, hogy egy tradicionális malomban majd’ minden fából volt, a molnárnak nem csak a gépek üzemeltetése, hanem azok javítása, karbantartása is a feladatai közé tartozott. Így a hajdan volt malmokhoz hasonlatosan nálunk is helyet kapott egy gazdagon berendezett asztalosműhely. A gyaluk, fúrók, fűrészek többsége az ország elpusztult vízimalmaiból való és fennmaradásuk Wöller István malomkutató gyűjtőmunkájának köszönhető.

A kiállítás hátterében, Mórócz Sándor helytörténeti kutató segítségével, dokumentumokon, fényképeken keresztül igyekszünk a látogatót megismertetni Mohács malomtörténetével is.

A malom szárazházában és a malomtérben bemutatott gépek, és a kiállítás megtekintése után érdemes a szitapadlást is felkeresni.

A padlástérbe a kőpadról felfelé vezető lépcsőn juthatunk. Itt az érdeklődők a barokk szerkezetépítés egy kiváló példáját, a dőlt székes robusztus tetőszerkezetet láthatják. Ezt, a mintegy 50 fő befogadására alkalmas teret előadások, vetítések, rendezvények lebonyolítására lehet igénybe venni.

Mohács vízimalma felújítva, egyetlen vízikerékkel és kőjárattal, kis őrlési teljesítménnyel, de annál nagyobb vendégszeretettel várja az őrletőket, a látogatókat, a letűnt korok technológiái iránt érdeklődő embereket.